A könyv előszava: "Hittanári tapasztalatunk bizonyítja, hogy 14-15 éves korig
annyira lelkesíti az ifjúság jelentékeny részét Isten szent
ügyének buzgalma, hogy nagyrésze mint pap szeretné szolgálni Isten
országát egész életében. Hová lesznek ezek a hivatások? –
kérdezzük, különösen most, a szomorú konkurzusok idején.
Erre akar választ adni ez a kis munka; mégpedig novellisztikus formában. Ha ugyanis azt a
címet adnák neki: A papi hivatás vagy hasonlót, kevés diák
olvasná el. Így meg sokan magukra ismernek a szereplőkben.
Kerete: annak a 7 ifjúnak típusára, kik az evangéliumban szerepelnek (Szent
János apostol; a gazdag ifjú; a naimi ifjú; akit az Úr példaképül
állított tanítványai elé; aki a kenyeret és halakat hozta a
csodálatos kenyérszaporításhoz; aki az Úr elfogatásakor elfutott; akik
Hozsannát énekeltek jeruzsálemi bevonulásakor) - 7 diák
története, kiket kiskorukban hív az Úr munkásoknak
szőlőjébe, de azok nagyrésze később - letérve Isten
útjairól - visszautasítja a meghívást. Hogyan teljesedik be rajtuk, hogy "azok
közül egy sem fogja megízlelni lakomámat". Mi lesz e szerencsétlenek sorsa?
Erre mutat rá ez az írás, nagyrészt a való életből, a szerző
tapasztalataiból merített esetek és sorsok alapján. Velük szemben mind
erősebb színekben domborodik ki azok boldog békessége, kik követték az
Úr hívó szavát."
Kattintson letöltésre a "PDF" vagy "DOC" szavakra vagy a fájl nevére!