Halász Pius csodálatos könyve előszavából: "E könyv gondolatai a zirci
liturgikus napok vezérfonalául szolgáltak, ezért sem teljességre, sem
eredetiségre nem tartanak igényt. Hogy mégis megjelennek nyomtatásban, annak
családi vonatkozása van. Az 1942. év szent emlékezés a magyar ciszterciek
számára. Nyolcszáz esztendővel ezelőtt hangzott föl először
magyar földön a ciszterci liturgia. Rendünk azóta alázattal vállalta a tragikus
magyar sorsot. Nehéz idők viharai húztak el fölötte is. Volt idő, mikor
végleg elhallgatott zsolozsmáink szava. Korok jöttek, melyek idegenül, sőt
ellenségesen állottak vele szemben. A jozefinizmus 1786-ban egyetlen tollvonással
némította el Isten dicséretét kórusainkban. De Isten végtelen
irgalmából ez is elmúlt, s a tiszta tűz újból lángot vetett! Szent
Rendünk eme nyolcszázesztendős szelleme előtt akar tisztelegni ez a szerény
írás, és a hálás gyermek kegyeletét szeretné leróni a Genius
Loci iránt. Szeretettel teszem le e kis könyvet Testvéreim kezébe, akiket Isten
kifürkészhetetlen kegyelme a naponkinti legszentebb szolgálatra hívott meg, hogy egy
kissé ez is segítse fölszítani azt a tüzet, amely a preszbitérium
kézföltétele által adatott nekünk. (1Tim 4,14)"
Kattintson letöltésre a "PDF" vagy "DOC" szavakra vagy a fájl nevére!