Oltáriszentség! Ezt a legszentebb szót csak nagyon mély alázattal, szinte
csak térden állva szabad kimondani. Az Oltáriszentség egész
hitéletünk központja, az Oltáriszentségbe vetett hit tartja össze
és teszi erőssé katolicizmusunkat. Az Oltáriszentség hitünk
ragyogó Napja, mely melegít, éltet, világít.
Don Bosco Szent Jánosnak 1862-ben volt egy látomása az Egyházról. A
széles tengeren nagy hajót látott, az Egyház hajóját, melyet minden
oldalról támadásra készen álló hajók serege vett
körül. A végtelen tenger közepén, egymástól kis
távolságra, két oszlop emelkedik az égnek. Egyiken a Szent Szűz szobra
áll, aki a Keresztények Segítsége, a másik, sokkal magasabb és
erősebb oszlopon a Szentostya ragyog, alatta hatalmas betűkkel a felírás: a
Hívők Üdvössége.
Az Egyház hajóját a heves támadás ellenére sikerül a
Pápának bekormányoznia e két oszlop közé, és ekkor
minden ellenséges hajó elmenekül, s egymásba futva elsüllyed. Az
Egyház hatalmas hajójához hűséges kisebb hajók pedig
szintén befutnak a két oszlop közé, és horgonyt vetve ott maradnak
biztonságban a Pápa főhajójával együtt. A tengeren nagy nyugalom
árad szét.
Igen, az Oltáriszentség az az Erős Oszlop, mely megvéd minden vihartól,
és melynek árnyékában győzünk és nyugalmat
találunk.
E könyv néhány csodát ír le röviden, melyek az
évszázadok folyamán az Oltáriszentségben köztünk
élő Krisztus valóságos jelenlétét bizonyítják. Ha
hisszük a Szentírás csodáit, semmi nehézségünk sem lehet
hinni ezekben a csodákban is, melyekkel Isten az elmúlt kétezer év alatt mutatta
meg hatalmát és szeretetét irántunk, vagy sújtott le a gonosz,
elvetemült emberekre.
Annak, aki hisz az Oltáriszentségben, nincsen szüksége arra, hogy
csodákkal erősítse hitét. De sokan meginogtak, kételkedtek, vagy
szentségtörést követtek el. Ilyenkor Isten néha csodát tett, hogy
megerősítse a kételkedők hitét, vagy megbüntesse a
szentségtörőket, s ezeknek a csodáknak emlékezetben
tartásával segítse az utókort is.
Egy magyar bencés pap mondta, hogy soha semmi annyira meg nem erősítette hitét
az Oltáriszentségben, mint mikor azt hallotta, hogy Párizsban egy ellopott
Szentostyát gombostűkkel szurkáltak, mert – mint mondotta – ennyire
gyűlölni csak élőt lehet.
Ez a kis könyv még jobban megerősíti hitünket, szeretetünket az
Oltáriszentség iránt, és remélhetőleg még nagyobb
buzgósággal, alázattal és öntudatosabban végezzük
ezentúl szentáldozásainkat, szentséglátogatásainkat és
szentségimádásainkat.
Kattintson letöltésre a "PDF", "DOC", "EPUB" vagy "MOBI" szavakra vagy a fájl nevére!