karitász kategória bejegyzései

A „Sterilszoba-projekt”

Hogy honnan ismerem Leventét?
A kistarcsai ministránsok népes számát erősíti, ezen kívül a legnagyobb fiammal járt egy évfolyamra a Szent Imre Általános Iskolába.
Május vége felé mondta a fiam, hogy Levi „valamivel” kórházba került és már az iskolát sem fejezi be. Kiderült, hogy leukémiás. Hát, valahol itt kezdődött a címben szereplő szoba története.
Levente családjával Kistarcsán él egy ikerház felében, amiben az utóbbi 25-30 évben nem végeztek felújítási munkálatokat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Köszönetnyilvánítás

Kistarcsai Karitász Csoport

Kistarcsai Karitász Csoport

A Kistarcsai Római Katolikus Egyházközség és a kistarcsai Kalkuttai Szent Teréz Karitász Csoport nevében szeretnénk kifejezni szívből jövő hálás köszönetünket, mindenkinek, aki névvel vagy név nélkül támogatta Leventét. A felhívásunkra nagy összefogás ala­kult ki, a kistarcsai és a gö­döl­lői híveknek, a Szent Imre és a Simándy iskola tanulóinak és szülői közösségének köszönhetően, össze­gyűlt az átépítéshez szükséges 3,5 millió Ft. A szakipari munkák is felajánlásként valósultak meg, a mesterek nevét nem soroljuk fel, mert nem szeretnének nyilvánosságot. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egyszerűen: Köszönjük!

Levente 2003. május 23-án született és pontosan 15 év múlva 2018. május 23-án acut lymphoid leukémiát állapítottak meg nála. Nem tudtuk elhinni, de sajnos ezzel a betegséggel kell megküzdenünk.
Azonnal elkezdték a kezelését, miközben elfogytak az izmai, mélyvénás trombózisa lett, a vese és máj funkciói le­rom­lot­tak, majd bakteriális fertőzés követ­kez­té­ben leállították a kezelését egy kis időre. Nem tudott az ágyban megmozdulni sem, ennek következtében felfekvés alakult ki nála. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szolgálat

Adventi koszorú

Adventi koszorú

Én és házam az Úrnak fogunk szol­gálni. (Iz 24,15)
Böjte Csaba atya a különféle válságok kapcsán nagyon bölcsen nyilatkozza, hogy mindenképpen vegyünk tudomást a világban zajló folyamatokról, de mindenki először a saját közösségében tegye meg azt a kevés jót, amire úgy érzi, hogy hivatott. Azért nagyon igaz ez a gondolat, mert ha mindenki azt a kis szeretetmagot elülteti a maga kertjében, amit a Jóisten rábízott, akkor Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Karitász háromperc – Újra bál

Magyar Katolikus Karitász

Magyar Katolikus Karitász

Majd egy éve jelentkezett utoljára az Olvasó hasábjain az kistarcsai Boldog Kalkuttai Teréz Anya Karitász Csoport. Elsőre gondolhatnánk, hogy azért mert nem történik semmi említésre méltó az egyházközség karitatív életében. Erről azonban koránt sem beszélhetünk, sőt a beszámolók ritkulásának hátterében inkább az áll, hogy a csoport tagjainak munkára fordított ideje az a tényleges segítségre összpontosul és kissé háttérbe szorult a „papírmunka”. Egy kattintás ide a folytatáshoz….